Sörös István
Július 26-án vásároltam egy „Tisza” elnevezésű televíziót. A készülék azonban nem jól szuperál; hol a hangja tűnik el, hol a kép. Augusztus elején bejelentettem a panaszomat a szombathelyi GELKÁ-nál (Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat), ahol megígérték, hogy augusztus 15-e körül kijönnek, és megjavítják. Nem jöttek ki. Augusztus vége felé megsürgettem. „Nem felejtettük el – mondották – szeptember 2-án tartózkodjon otthon, mert jövünk.” Otthon tartózkodtam, de nem jöttek. Szeptember 4-én ismét megkérdeztem, hogy mikor szándékoznak kijönni. „Kilencedikén kijövünk, tessék odahaza lenni!” – volt a válaszuk. De megint nem jöttek. Tizenegyedikén ismét érdeklődtem, akkor meg azt mondták, hogy az a kartárs, aki nekem eddig ígérgetett, szabadságra ment. De legyek türelemmel, egy héten belül megjavítják a készüléket. Egy hétig felváltva lestük a szerelőket, de nem jöttek. Végre szeptember 13-án egy telefonértesítést kaptam, hogy délután két órakor jönnek. Félóra múlva újabb telefonértesítés: öt órakor jönnek. Végre, úgy hét óra felé meg is érkeztek. Hárman jöttek, aminek örültem, gondolván, hogy több szem többet lát. Gyorsan előkerült a csavarhúzó, és még gyorsabban megszületett az ítélet. A készüléket be kell vinni Szombathelyre… Megnyugtattak, hogy a készüléket három nap múlva megjavítva visszahozzák. Nem hozták! Szeptember 22-én ismét érdeklődtem televízióm sorsa felől. Azt válaszolták, hogy a készüléket állandóan figyelik, és amint megjavul, azonnal hazaszállítják. Hogy ez az „azonnal” mikor lesz, annak csak az a hitegetős szombathelyi GELKA a megmondhatója.
Fekete Miklós (Dozmat)
Ludas Matyi, 1961. október 5.
