Sörös István
Egy gorenjskai citerás-harmonikás zenekar szlovén dalt játszott a zöld füvön sorakozó, dúsan terített asztaloknál vigadó ifjú pároknak és a népes vendégseregnek. A pincérek épp a sültet hozták, amikor a hósipkás hegyekből váratlanul három szekérrel muraközi lovak vágtattak felénk, kurjongató fiatalokkal.
Sokan felálltak az asztaltól és a kerítésen át a szekerekhez igyekeztek. A jövevények vörös bort hoztak magukkal, a szekereken ládák, csomagok, menyasszonyi láda, bölcső, de még ágy és kis szekrény is akad! Meg egy álruhás nő, akit körülfognak a legények, mintha rabságban tartanák! A harmadik szekér végében pedig kalitkába zárva egy kakas. Jó néhány legény leszedelőzködött a felcicomázott szekerekről, felállítottak két fűrészbakot, jókora husángot helyeztek rá — s ezzel sorompót képezve, elállták a szekerek útját.
Kezdetét vette az alkudozás: mit fizetnek, ha elfűrészelik a „sorompót”, hogy továbbszállíthassák a hozományt? S kifizetik-e a váltságdíjat a jajgatást színlelő álmenyasszonyért?
A hozomány gyűjtése és szállítása errefelé régi hagyomány: ezt viszi a menyasszony a vőlegény házába vagy az új lakásba. Persze, mindezt játékosan. A vőlegény barátai és rokonai vidám szórakozásnak veszik a „gyűjtögetést”, s közben olyan dolgokat is elcsennek, ami nem tartozik a hozományhoz, de a bölcső — mint a jövendő gyermek szimbóluma — éppúgy nem maradhat el, akár a kakas: ő vigyáz a hozományra. Az asszonyok a legények fűrészét vörös borral kenegetik, hogy gyorsabban húzogassák, ám a borból bőven jut a legények torkába is, amíg nagy nehezen kettéfűrészelik a fát — és szabaddá válik az út a szekerek előtt. Az ifjú párok pedig visszaülnek az asztalokhoz, napernyők alá bújnak a perzselő napsütés elől, közel ezerméteres tengerszint feletti magasságban — de csaknem másfél ezer méternyire a hósipkás hegycsúcsoktól. . . Ez az első nap, amikor a tizennyolc jegyespár önfeledten együtt van, a Cankar kultúrközpont színpadán rendezett szerda esti nyilvános bemutatkozás után. A kétórás buszozás — közben ünnepi fogadtatás Podkoren falucska főterén, szalonnás kenyérrel és édes borral meg szilvapálinkával — „összerázta” a vendégeket, akik az ötnapos lakodalom, az ohcet idején nemzeti viseletükben járnak…
A csevegésnek kis kolompok hangja vetett véget: menyasszonyok és vőlegények, kísérők és újságírók kaptak egy-egy miniatűr alpesi tehénkolompot, ezzel játszadoztak. De ez nem a hazaindulást jelezte, hanem a kaszálási bemutatót, ahol a vőlegények megmutatták, ki fogja ügyesebben a kaszát! Akadt persze más versengés is, másnap, Kamnikban: kukoricamorzsolásban és fafűrészelésben. A magyar pár jeleskedett: Osztrosics Tamás az első lett, Joó Mónika pedig csak azért volt kénytelen megelégedni a második hellyel morzsolásban, mert az utolsó pillanatban eltörött a kukoricacsutka! De hát valójában mindenki az első helyen végzett — nem csak Kranjska Gorán, a bledi kastélyban és pénteken Kamnikban, hanem a több kilométeres ljubljanai esküvői meneten is állták a sarat, a zsúfolt programot a párok.
A hetedhét országra szóló esküvő szombaton, július 25-én vonzotta a legnagyobb tömeget: a jegyespárokat délelőtt 11-kor hintókkal vitték a vásárközpontból a főútvonalon, a Titová cestán és az óváros macskaköves utcáin át a városházához. A menyasszonyok és a vőlegények külön hintókban ültek, szlovén népviseletbe öltözött párok kíséretében. A magisztrátusnál olyan sokan vártak rájuk, hogy bizony szorosan kellett fogniuk egymás kezét, nehogy elszakítsák őket egymástól, mielőtt a díszteremben egymást követően kimondják a boldogító igent. Átvették a város ajándékait: az arany jegygyűrűt, majd a díszes faragású bölcsőt, puha párnákkal.
Az esküvő, a pezsgés köszöntés, majd a bölcsők átvétele után paripák repítették őket a Tivoliba, a hatalmas parkban levő sportcsarnokba, ahol a két órakor kezdődő lakodalmi ebéd s persze sok-sok figyelmesség, ajándék várta őket: a város kulcsa, óriási szív alakú mézeskalács, nyújtófa . . . No és a násznép: sok százan Ljubljanából meg külföldről. A lakodalmi ebédet 500 dinárért, vagyis 250 forintért bárki megválthatta: szlovén hidegtál, marhapecsenye, roston sült sertéshús, pulykacomb, bárányfalatok, esküvői torta s a legjobb borok… A csarnok közepén egymást követték a bemutatók; a budapesti Vadrózsák, a Ravennából, Pennsylvaniából, Klagenfurtból és Jugoszlávia különböző városaiból érkezett népi együttesek, táncosok, énekesek gondoskodtak hangulatról. Ám aki nem akarta kinyitni a pénztárcáját, vagy megelégedett egy virslivel, ingyen besétálhatott a mindenki előtt szélesre tárt ajtókon, és gyönyörködhetett az estig tartó vigasságban.
Habzott a sör, gyöngyözött a sokféle bor, szólt a zene, amíg az ifjú párokat hazatérésre nem invitálták, a szállodákba, mert az ébresztő korán volt, hajnali fél ötkor, hogy időben elérjék a Dubrovnikba induló repülőgépet, amely egyhetes tengerparti nászútra repítette őket…
(Sebes)
Világ Ifjúsága, 1983. június, 12.p.
