„Nagysé Szent Kereszt tiszteletére szentelt filiális temploma zsindellyel fedett erős épület, amelynek szentélye boltíves, egy oltára, fából készült kórusa, szószéke és nem nagyon kényelmes padjai vannak. Fölszerelése szerényebb, de kelyhekből és ruhákból van elegendő. A falu felőli oldalon északra álló harangtoronyban egy harangja szól és az országút mellett egy Mária szobra van.” Ezt a leírást Batthyány József főesperes 1756-ban Nagysé községben, Dozmat plébánia leányegyházának meglátogatása során foglalta jegyzőkönyvbe. Alig fél évszázad múltán 1809-ben, amikor Napóleon katonái Bécs elfoglalását követően sarcszedési célzattal bekalandozták a Nyugat-Dunántúlt, a lakosság igyekezett minden mozdítható értéket elrejteni. A séi hívek ekkor egyetlen igazi kincsüket, a falu harangját a közeli kút fenekére süllyesztették. Így tartja a régi legenda, de midőn a veszély elmúltával a harangot megpróbálták kiásni, nem jártak sikerrel. A dolog azonban nem ment feledésbe, és az esetet az öregek nemcsak emlegetni szokták, de esküdtek rá, hogy csendes téli éjszakákon hallani lehet a kondulását is. Teltek múltak az évtizedek és korabeli sajtó tudósítása szerint, 1932 márciusában összefogtak a gazdák és elhatározták, hogy előkerítik a történelmi kincset, az öreg harangot. Megkeresték a betemetett kutat, nekifogtak az ásásnak, a munka azonban gyorsan elakadt, mert alig két méter mélyen már bugyogott a talajvíz és elöntötte a gödröt. Kivonult a séi tűzoltóság, kiszivattyúzta a vizet és folyhatott az ásás tovább. Hét méternél jártak már, de a harang még mindig nem mutatkozott. Amikor a séi lángvágók eszközei már kevésnek bizonyultak, parancsnokuk nem jött zavarba, kapcsolatait felhasználva kölcsönözte a szombathelyi kollégák berendezését. A nagy szivattyú azután percek alatt kiszippantotta a gödörből a vizet, és község apraja-nagyja izgatottan várta az eredményt. De hiába kémlelték a kút sötét fenekét, csak nem hallatszott a harang ércének megkondulása. Amikor a csákányozás nyomán azután megindult a föld, és a lehulló nagy rögök kis híján maguk alá temették a harang keresőket, abba ellett hagyni a munkát. Szertefoszlott a legenda és ma már senki sem hallja az eltemetett harang kondulását.