a

Régi idők búcsúja

Gyermekkoromban mindig nagy élmény volt a falu búcsúja. Régen milyen is volt itt Sében? Hisz sokat változott a falu, már a legtöbb család nem is tudja, hogy templomunk búcsúja szeptember elején van Szent Kereszt felmagasztalása napja utáni vasárnap. Kíváncsi voltam, hogy 60 évvel ezelőtt miként is ünnepeltek az emberek.

A férjem édesanyját kértem arra, hogy meséljen arról, régen hogy is telt ez a nap. A falu apraja nagyja készülődött erre az ünnepre. Már szombaton megsütötték a mákos és diós kalácsot, ami abban az időben búcsúi sütemény volt. Nemcsak a házban, de az udvaron, utcán is nagytakarítást végeztek. Kivétel nélkül minden házban nagy volt a sürgés-forgás, mert hát nagy vendégsereggel töltötték el ezt a napot.

Ebben az időben úgy 90 ház lehetett Sében. Szentmise háromhetente szokott lenni a séi templomban és az oladi plébániához tartoztunk. Búcsú napján 10 órakor kezdődött a mise, és ezután jöhetett a szórakozás. Az ünnepi ebéd elfogyasztása után délután muzsikusok látogattak a házakhoz boldog búcsút kívánva a ház lakóinak. Zenéltek és elhúzták a házigazda kedvenc nótáját. Dalra fakadtak a vendégek is, megalapozták a jó hangulatot.

A búcsúi sátrak a régi vasútállomás előtt voltak. Körhinta várta a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Még nem motor hajtotta, hanem kézi erővel működött. Aki segített ebben, az ingyen felülhetett a hintára. A céllövölde alkalmat adott arra, hogy kedvesüknek a fiúk valami emléket adhassanak. A sátorban fa játékokat, trombitát, fűrészporral kitömött similabdát, rongybabát, különböző játékokat lehetett vásárolni. Búcsúfia nélkül nem maradt senki!

A bál már 4 órakor megkezdődött. A lányok egyedül nem mehettek el, csakis kísérővel. Cigányzene szólt, angolkeringőt, csárdást táncoltak. Remek alkalom volt arra, hogy a fiúk a kiszemelt lánnyal el tudjanak tölteni egy szép estét, ennek eredményeképpen legtöbben a falun belül találták meg életük párját. Ilyen vidáman és nagy boldogságban telt el a búcsú napja, amely hozzájárult ahhoz, hogy még jobban összekovácsolja a falu lakóit.

Viszkedné Gyürüs Mária

Séi Telegráf, 2013. szeptember 13.

A kép forrása: indafoto.hu

Flórián: a tűzoltók, a serfőzők és a fazekasok védőszentje

Nardai lakodalom