Sörös István
Megnyitás előtt Toronyban a megye legifjabb művelődési otthona.
Minden rosszból származik valami jó is. Ezt tartják ma Toronyban, amikor a javarészt már elkészült művelődési otthonra terelődik a szó. Tavaly feloszlott a termelőszövetkezet, s egy régi, valamikor urasági gazdasági épület maradt kihasználatlanul. Viszont évek óta érezték a hiányát egy kulturált szórakozóhelynek, ahová nem csak a fiatalság, hanem az idősebb, a felnőtt generáció is eljárhat.
A tanácselnök: Giczi Ferenc és a volt tanácstitkár: Polgár Gyula — aki hirtelen bekövetkezett halála miatt sajnos nem érhette meg a felavatást — javasolta az épület átalakítását művelődési otthon céljára. A kezdeményezést támogatta a pártszervezet és melléje állt a falu is. Így tudtak nagyot alkotni, mert bizony e kétezer lakos körüli községben nagy dolog, hogy így egy akarattal és tettel megvalósíthatták, amit elképzeltek.
Azt mondtuk, hogy az ügy mellé állt az egész falu. Így volt. A tanács a maga pénzéhez kért támogatást a járási tanácstól is, így a társadalmi munka mellé mindig előteremtették a szükséges anyagot, s kifizethették a szakmunkát. Sok – sok földmunkát kellett elvégezni. A nevelők Réffy László igazgatóval és Varsányi Vilmossal az élen igen gyakran megfogták a csákány és az ásó nyelét. S hogy az iskolások mennyit segítettek, arról Gazdag Gyula, az új intézmény pedagógus-igazgatója úgy emlékezik meg, hogy a legtöbb társadalmi munkát végezték. Nem panaszkodhatnak ugyan a felnőtt lakosságra sem: több ingyen fuvart, gyalog munkát kaptak Víg Józseftől és másoktól, de az iskolások is nagyon kitettek magukért.
A társadalmi munka szervezésének a lelke pedig Gazdag Gyula volt, ha ő erről nem is beszélt, elmondták azt róla jobban mások. Személyesen látogatott el a gazdákhoz, hogy támogatásukat kérje. A fiatalok meg, akikben úgy felkeltette a kultúra iránti érdeklődést, ugyancsak örömmel vettek részt kérő szavára a munkában.
Így készült el lassacskán a művelődési otthon. Szép, hosszú, tágas nagyterme háromszáz személy befogadására alkalmas — kényelmesen. Ha túl nagy lesz valamely rendezvény iránt az érdeklődés, még többen beférnek. A színpad is korszerű, megfelel a faluszínház méreteinek. Hogyne felelne meg, amikor Magyar István egymaga tíz centivel megemelte a tetőt, csakhogy a díszletek majd beférjenek. S felsorolni is hosszú lenne mindazt, amit még elvégzett: több szekér törmeléket hordott le a padlásról, kivéste az ajtóhelyeket, tisztogatott, meszet oltott, mindig barkácsolt valamit az épületen.
Két öltöző, egy kisterem és egy mellékhelyiség tartozik még az épülethez. A mellékhelyiségben láthatók még a pókhálós gerendák. Ennyi mutatja, hogy mi volt, milyen is volt ez a hatalmas hodály, amelybe napok múlva bevonul a kultúra. A nagytermet már fűtik, hadd száradjon a friss meszelés és hadd kössön az új cementpadló. Minden helyiségben áll a kályha. Segített ebben a megyei tanács is, amely legújabban egy világvevő rádióval ajándékozta meg a megye legifjabb művelődési otthonát.
Belül minden készen van, készen arra, hogy megkezdődjék az intézmény élete. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az egész falu várja ezt. A színjátszócsoport Moliére Fösvény című darabjával készült fel a megnyitóra. Az iskolások a Pál utcai fiúkat tanulják. Ezt is itt akarják bemutatni. A szülői munkaközösség legközelebbi teaestjét is itt tervezi. És itt tartják már a legközelebbi mezőgazdasági ismeretterjesztő előadást is.
Gazdag Gyula ajkáról elhangzik az is, amit majd szeretnének: élénk klubéletet, szakköröket az otthonba. A meglevő zenei szakkör és a tánccsoport mellé újakat, másokat is szervezni. A jövő évi kulturális versenyen ugyanis ismét jól akarnak szerepelni.
S miközben így kivirul majd az élet a művelődési otthonban, azt is tovább csinosítják. Mindig annyit költenek rá, amennyi telik. A tervek szerint jövőre körülkerítik az épületet, külsőleg is bevakolják, a három ajtó fölé védő betonlapokat tesznek s ellátják az épületet bádogcsatornával.
Sokat fáradoztak már Toronyban a vezetőik és a dolgozó emberek a művelődési otthon létrehozásán. S amíg minden úgy nem néz majd ki, ahogyan szeretnék és ahogyan elképzelték, lesz mit tenniük. Nem könnyű ez a munka, de azt mondják, megéri. Nagy az igény az emberekben, nagy a szomjúság a művelődés után. Ezért képesek áldozatot hozni, hogy méltó hajlékot adjanak községükben a kultúrának.
Vas Népe, 1957. december 21. 4.p.
A kép forrása: Heti Fortepan
