A mi emberünk

Neve: Végh Gyula. Kora: 28 éves. Foglalkozása: körzeti orvos. Sé, Torony, Dozmat, Bucsu, Narda tartozik hozzá. Jómaga Toronyban lakik. Itt a rendelője is, korszerű, napfényes helyiség. Egymással szemközt ülünk, kérdés—felelet, így beszélgetünk. Tán még 28 évnél is fiatalabbnak látszik. Lágy haja sokszor homlokára hullik, ilyenkor hosszú, fehér ujjaival hátrasimítja. Szürkéskék szeme fiatalos, szinte gyermeki derűt sugároz. Rövid bőrkabát van rajta, amilyent a motorosok szoktak hordani. Ennyi, amennyit az ember első látásra megállapít róla. A többi ez: Debrecenben végezte az egyetemet. Utolsóéves korában foglalkoztatni kezdte a gondolat: hova megy a diploma megszerzése után? Kórházba, klinikára, vagy körorvos lesz? A körorvosi pályát választotta. Sokan azt mondták neki: — Elment az eszed? Kidobnak valami faluba, por, piszok, elmaradottság, trágyaszag — kész megrekedés. Kell ez neked? Hát csak gondolkodj! Ő csak mosolygott: — Tudom, amit tudok. Mit tudott? Maga sem nagyon tudhatta, mi az: körorvos lenni. Bár egészen fiatalon szinte az egész országot bejárta, vidéken is született, igy nagyjából ismerte a vidéki életet, a vidéki embereket, szerette is őket. De azt, hogy mit jelent a körorvosi hivatás, gyakorlatból nem tudhatta. Ellenben érezte: szép dolog az. Szívére hallgatott, de az eszére is. így került Toronyba. Ez 1953 áprilisában volt. A toronyiak kezdetben sanda szemekkel néztek rá, túlságosan is fiatalnak találták. „Ugyan, mit tudhat egy ilyen ifjú ember? Ha még szakálla volna, az kölcsönözne neki valamelyes tekintélyt. De így.. hm…, majd meglátjuk. Tekintélyt, megbecsülést kivívni töprenkedő ráncok nélkül, azt hinnők, nem is olyan könnyű dolog. De a tények bebizonyították: megjön a tekintély, a megbecsülés a fiatal embernek is, ha az olyan, mint Végh Gyula.

Végh doktor dolgozott. Sokat, Fáradhatatlanul, lelkesen. Gyógyította az embereket, mindenkihez csak jó szava volt. Fogat húzott, szülést vezetett le, sebet kötözött be, injekciót adott, végezte a körorvosok munkáját. Ezt lehet rosszul csinálni, meg lehet jól is.

Ő jól csinálta. Szívvel-lélekkel. Nem csoda, ha rövid másfél év alatt elpárologtak a fiatal korával szembeni előítéletek. Ma ez a vélemény róla Toronyban, Sében, Dozmaton, Bucsuban és Nardán is.

• Nagyon rendes ember. A mi emberünk.

Most beszéljen ő.
– Megtaláltam, amit kerestem. Igaz, nem volt könnyű, ahogy mondani szokták: minden kezdet nehéz. Nagy tévedés azonban, hogy a vidéki körorvos magára marad, elszakad a világtól. Motorkerékpárom van, azzal bármikor beszaladhatok Szombathelyre. De nem is kell, hogy beszaladjak. Az orvosi hetilapot mindig megkapom, ha szakkönyvre van szükségem, azt is. A továbbképzés tehát nem gond. Most kap községünk villanyt, még könnyebb lesz. Nagyon elégedett vagyok, szeretem az embereket, úgy érzem, ők is szeretnek engem, mi kell más. Mondtam is, ne akarjon engem senki elhelyezni innen, a világért sem hagynám el ezt a helyet. Végh Gyula a járási népfront-előkészítő bizottság tagja lett. Erről ezt mondja: — Nagy megtiszteltetés ez számomra. Dolgozni azért, hogy minden hazafi összefogjon, egységbe tömörüljön a közös cél érdekében — szép dolog ez. Rajta leszek, hogy megfeleljek a feladatnak, amely mint népfront-előkészítő bizottsági tagra, rám vár. Végh Gyula járja Sét, Toronyi, Dozmatot, Bucsut és Nardát. Gyógyítja az embereket. Mától fogva neveli is, jobban, mint eddig. Hogy minden ember megértse, mi az a Hazafias Népfront, hogy a helyi népfront-bizottságokba olyan emberek kerüljenek, akik méltóak erre.

Németh János

Vas Népe, 1954. szeptember 19.

A fotó forrása: femina.hu