Már csak néhány hét van a becsengetésig. A családok ilyenkor szerzik be az iskolaszereket gyermekeiknek. A többgyermekes szülők számára rendkívüli anyagi megterhelést jelent a beiskolázás. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében Vidos László elnök és Dudás Richárdné képviselő tíz iskolakezdési csomagot adott át a Gazdag Gyula Általános Iskola hátrányos helyzetű tanulói számára. Megtudtuk, a csomagokban egyenként nagyjából húszezer forint értékű iskolaszer van. Az intézmény frissen kinevezett igazgatója, Laki János elmondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy a nemzetiségi önkormányzat vezetése ilyen módon támogatja a diákokat, akik számára ez óriási segítséget jelent.
Torony Község Önkormányzata kezdeményezésére vállalkozók, civilek bevonásával új iskolabútor beszerzésével kívánják támogatni az intézményt. Az iskola tanári és igazgatói szobáját teszik ezzel komfortosabbá. Az augusztus 21-i Kenyérünnep és Roma Nap tombolabevételét is erre fordítják majd.
Laki János a pécsi egyetemen szerzett magyar szakos diplomát, majd az ELTE-n doktori abszolutóriumot. Dolgozott az egyetem nyelvészeti tanszékén, és Győrben is, majd közoktatásvezető és pedagógus szakvizsgát tett, és egy alternatív iskola igazgatói székéből pályázott a toronyi iskola vezető pozíciójára. Az igazgató minden kolléga munkájára számít a jövőben, a tanév megkezdése előtt szeretné megismerni a tantestületet. Erős a kötődése a községhez, rengeteg szép emléke van a Toronyban töltött gyerekévekről.
Fotók: Szabó Zsolt